top of page

Kutyaterápia

2-12 éves korú gyerekeknek ajánlott a terápia, egyéni vagy kiscsoportos formában.

Az óra során a kutya jelenlétével ösztönözzük a gyermekeket különböző fejlesztő és TSMT feladatok megoldására, melynek központjában minden alkalommal egy-egy mese kerül feldolgozásra. A gyermekek többsége vonzódik az állatokhoz, felszabadultan, örömmel vesznek részt a foglalkozásokon, melyre alapozva építjük fel a különböző feladatokat. A foglalkozások során központi szerepet kap a beszédészlelés, a beszédértés, a hallási figyelem, a szókincsbővítés, a szövegértés, a verbális kifejezőkészség, a sorrendi emlékezet, és a finommotorika fejlesztése. Mindemellett természetesen a kutyával való játék során nagy hangsúlyt fektetünk a felelős állattartásról való ismeretek bővítésére is.

Borsó – terápiás kutya:

 

Négylábú kollégánkat a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület képezte ki, ahol gazdájával már évek óta részt vesz érzékenyítő foglalkozásokon óvodákban és iskolákban. Elsőként személyi segítőkutya vizsgáját szerezte meg 2016-ban, majd „diplomáját bővítette” terápiás kutyaként 2018 tavaszán. Borsó a gyerekek egyik nagy kedvence, de dolgozott már demens idősekkel, és a felnőtt korosztállyal is. A Fejlesztőpontban a gyakorlati időszaka alatt, majd a szakvizsgáját követően kezdte meg munkáját, több csoportunknak becsatlakozva segíti a gyermekek fejlesztését. Borsó jelenleg 5 éves, keverék kutya, akit mentett kutyából képeztek ki hivatásos segítőkutyává.

Risza – terápiás kutya:

 

Négylábú kollégánkat a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület képezte ki. Elsőként egy autizmusban érintett kisfiú mellett vizsgázott le személyi segítő kutyaként 2014-ben, majd 2015-ben sikeres terápiás kutya vizsgát tett le. Gazdájával elsőként az Országos Rehabilitációs Központban dolgoztak, majd 2016-ban becsatlakoztak a Fejlesztőpontba, ahol több gyermekcsoportban segítik gyógypedagógus kollégánk munkáját. Risza egy 7 éves óriás uszkár, akinek mindene a munka, és a gyerekkel eltöltött közös játék.

Kutyaterápia
bottom of page